Kedves Barátom!

„Scelere velandum est scelus.”

(Seneca: Phaedra)

Megalapozatlan ítéleteket lepleztem le nevezetes ügyekben, ha a jogászok nem is akarják érteni - ezt te már tudod, csak ismeretlen olvasóim kedvéért említem. Felelősségre vontam a bíróságot félrevezető Csiha Gábor Sándor alezredes katonai ügyészt. Nem voltam egy matyóhímzés. Miután évek során számos megalapozott közérdekű bejelentésemet hazug érvekkel elutasítva packázott velem igazságszolgáltatásunk minden "valamirevaló" vezetője, zaklatás vádjával vagy más effélével kívántam bíróság elé állni, hogy a bíróság előtt fejthessem ki érveimet az általam kifogásolt ítéletek megalapozatlanságára vonatkozólag. Ez talán nem is volt még teljesen tudatos elhatározás, de tudatosan engedtem szabadjára jogos felháborodásom haragját, tudva, hogy az ostoba Csiha Gábor rászolgált, s bízva benne, hogy ha sor kerül rá meg tudom védeni magam. Arra például nem gondoltam, hogy ügyvédem is lesz, aki szintén ellenem dolgozik, s nem számítottam Csiha Gábor hamis vádjára sem, aki azzal vádolt, hogy telefonbeszélgetésünkben életveszélyesen megfenyegettem.

A Dreyfus ügyben Zola hozzám hasonlóan számolt azzal, hogy J'accuse című írásáért perbe fogják. Rágalmazás miatt büntetőeljárás indult ellene, 1898. február 23-án elítélték. Becsületrendjétől megfosztották. Az elsőfokú ítéletet ugyan technikai okból hatályon kívül helyezték, de újabb eljárást indítottak ellene július 18-án, s ügyvédje tanácsára Zola Angliába menekült.  In contumaciam ismét elítélték. Csak 1899 júniusában tért vissza emigrációjából, amikor Henry ezredes hamisítására már fény derült, s a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a Dreyfus ügyben hozott ítéletet, és új hadbírósági eljárást rendelt el. Változnak az idők, ma már ilyen formátumú írót az igazság kimondásáért jogállamban nem az igazságszolgáltatás hurcolja meg, csak a média uszulna rá.

Velem szemben egyszerűbb volt az eljárás, a média kollektív monopóliuma elzárt a nyilvánosságtól. A média ugyanis elfogult volt a lúgos orvos ügyben az áldozat javára, a média segítségével kényszerítették ki a megalapozatlan ítéleteket. Ezért kellett az ügyész durva szidalmazásával kivívnom a bírósági eljárást, ami nem bizonyult jó ötletnek, mert a bírók egymás hibáit leplezik. A Kúria és az Alkotmánybíróság sem kivétel. Bene Krisztián hiába hangoztatta ártatlanságát, a Be. 650. (2) bekezdése szerint a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás felülvizsgálatban nem támadható. A Kúria eszerint járva el az Alkotmánybíróság által elrendelt felülvizsgálatban nem állapíthatott meg mást, mint Bene Krisztián bűnösségét, hiszen a "támadhatatlan" tényállás szerint lúggal leöntötte a sértett nemi szervét. 

Azt mindig világosan láttam, hogy azok az ügyek, amelyekkel foglalkoztam a Dreyfus ügynél is reménytelenebbek. Amíg Dreyfus ellen valójában alig volt bizonyíték és ártatlansága végül bebizonyosodott, addig "védenceim"  igazán gyanúsak, és nemigen látok esélyt ártatlanságuk bebizonyítására. Valószínűségekről itt felelőtlenség beszélni. Bűnösségüket az érvénytelen bizonyítások egyáltalán nem bizonyítják. Csak a paradox helyzetet illusztrálom  egy számpéldával: Ha a három elítélt mindegyike pontosan 4/5 valószínűséggel bűnös, akkor ezt is figyelembe véve még mindig egyértelműen fel kellett volna menteni mind a hármat, azonban ekkor annak a valószínűsége, hogy mindhárman bűnösek - mivel bűnösségük függetlensége nyilvánvalónak tűnik - 64/125 lesz, épp egy kicsit több 1/2-nél. Ez nem zavar különösebben. Ha ártatlanságukhoz súlyos kétely fér is, az majdnem biztos, hogy Bene Krisztián és a darnózseli hentes bűnössége nem bizonyítható. A VV Fanni ügyben, ha előkerül a hulla, lehet esély bizonyításra. A lúgos orvos ügyben a felismerésre bemutatás manipulált volta, a darnózseli ügyben pedig a holttest maradványainak az idegenkezűség megállapításához elégtelen volta elháríthatatlan akadálya a bűnösség bizonyításának.

Szia:

Laci