Kónya István kegyelmi ügye a Kúria felülvizsgálatának eredményéről hozott Bfv.III.1.191/2022/13. számú végzésének a Kúria bírósági határozatokat közlő periodikájában való megjelenésével lepleződött le. (Kúriai döntések 72. Vol. 2024/1. 31-36 oldal) Ebben a számban megjelent több határozatban is említik a Be. ominózus 650. § (2) bekezdését. Ebben a végzésben a 34. oldalon a [39] bekezdésben szerepel. Ez perdöntő. A tényállás támadhatatlanságát deklaráló szabály ezúttal is kizárta, hogy a felülvizsgálat hatékony jogorvoslatot biztosítson esetleges megalapozatlanság esetén. A 650. § (2) bekezdésre való hivatkozás szerepel még a Bfv.III.1.191/2022/13. számú végzésben a 38. oldalon [22] bekezdésben, a Bfv.II.820/2022/6. számú végzésben a 42. oldali [31] bekezdésben és a Bfv.II.1.021/2022/8. számú végzés 45. oldali [23] bekezdésében. Mind a négy ügyben a terhelt részéről terjesztettek elő felülvizsgálati indítványt. Mind a négy végzés helyben hagyta a jogerős ítéletet. A magyar büntetőjog nemigen ismer hatékony jogorvoslatot.
A [19] bekezdésben csúsztat a bíróság: A BTK 14. § szerint "(2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt." A szándékosságnak nem szükséges feltétele, hogy az illető tudja miben vesz részt, de meg kell tudnia különböztetni a cselekményt a szokásos feladatkörétől. Azt nem álmodhatta az igazgatóhelyettes, hogy kényszerítésben segít. A kényszer a szituációban volt. Rövid távon a kiskorú valóban nem kerülhetett máshogy vissza az intézménybe, mintha visszavonja vallomását. Mivel a kiskorút kiskorú rokona segítségével csalták vissza az intézménybe, nyilvánvaló a kiskorú önkéntes magatartása, hogy megszökött a gyermekvédelmi gyám által nyújtott védelemből. Tehát igazánál fontosabb volt neki, hogy azonnal visszatérhessen rokonához az intézménybe, ahol molesztálta az igazgató. Ez a magatartás nyilván jellemző kiszolgáltatott helyzetű kiskorúakra, s bűnös dolog befolyásolhatóságukkal visszaélni, ami akár jogilag is megfogalmazható lehet, de ez semmi esetre sem kényszerítés. Az ítélet megalapozatlan a bírók inkompetensek.
Ha legalább az idősebb unokahúg diktálásából tudomást szerzett is az igazgatóhelyettes arról, hogy a vád visszavonásáról van szó, hihette, hogy önkéntesen és a valóságnak megfelelően történik. A kényszerítés az igazgató vonatkozásában sem állapítható meg, mert az igazgató bűnössége esetén sem kényszerítésről, hanem befolyásolásról volt szó. A bírók nem érzékelik, hogy a szituációs kényszerre vagy jogi fenyegetésre való figyelemfelhívás nem kényszerítés és nem fenyegetés. Annak ellenére, hogy ebben is ártatlan volt Kónya Endre, súlyos gondatlansággal vádolható, mert pszichológusként az igazgatót ért súlyos vádakkal komolyabban kellett volna foglalkoznia. Ezért lehetett koncepciós per céltáblája, mert egyes kollégái, a média egy része, s következésképp a jogászok bűnösnek érezték, nem teljesen alaptalanul.
Kónya Endre védekezése hosszadalmas és unalmas, de semmi hihetetlen nincs benne. A köztársasági elnök tévedett, ha azt hitte, hogy egy erkölcsileg kritikán felül álló embernek ad kegyelmet, mert Kónya Endre, bár a pedofil nevelőt maga buktatta meg, a pedofil igazgató ügyének feltárása érdekében semmit sem tett, s - talán abban a hiszemben, hogy az igazgató ártatlan - az áldozatokat passzív jelenlétével is vádjaik visszavonása irányába befolyásolhatta. Azonban kényszerítésben nem segédkezett, mert a visszakéreckedő kiskorú nyilvánvalóan önként vonta vissza vádjait, annak érdekében, hogy visszatérhessen rokonához az intézménybe, ahol visszavont vádja szerint az igazgató molesztálta.
