Tisztelt Professzor Asszony / Úr!
A hitvány Ribai Csilla és az ostoba Ujvári Ákos bíró hiába próbál elhallgattatni. Szégyent hoztak a jogász szakmára. Addig nem nyugszom, amíg minden épeszű kollégájukkal meg nem értettem gyalázatos machinációjukat. Médiabíráskodás nyomására Ujvári bizonyos ügyekben mindenképpen igazságot akart szolgáltatni. Csakhogy a vádlott bűnösségét nem lehetett bizonyítani a lúgos orvos és a VV Fanni ügyben. Illetve az utóbbi ügyben a vádlott nyilvánvalóan bűnös, csakhogy a sértett halála nem bizonyított, s így a vádlott vád szerinti bűnössége se volt bizonyítható. Ez nem csekély kellemetlenség, hogy az ítélkezés a vádhoz kötött, s ha a vád nem bizonyított, akkor a vádlott nem ítélhető el. Márpedig a VV Fanni ügyben a vád emberölés volt, s annak bizonyításához nagyon hiányzott az áldozat halálának bizonyítása, különös tekintettel a holttest hiányára. De a fafejű Ujvárit ilyen apróságok nem izgatják. Ha azt várják tőle, hogy emberölés miatt ítéljen el valakit, akkor nem ismer akadályt, meg lesz a példás ítélet, ő nem okoz senkinek se csalódást, legfeljebb azoknak, akiknek legalább halvány fogalma van arról, hogy mi fogadható el bizonyításként. Minden bizonnyal elnökasszonykája, Ribai is a tisztességtelen eljárás irányába befolyásolta például a lúgos orvos ügyben, melyben egyáltalán nem sikerült bizonyítani a vádlott bűnösségét. A Kúria szépen eltussolta az ügyet, úgy hogy valójában sosem volt hajlandó érdemben megvizsgálni a tényállás megalapozottságát, csak összhangzó ítéletek alapján elfogadta, hogy akkor biztos leöntötte a vádlott lúggal a sértettet, ha két bíróság már úgy találta. Tévedés. Részletesebben a Nevezetes ügyek című mellékletben foglalkozom a döbbenetes jusztizmordokkal.
Vitaindítónak szántam írásomat. Bátran szóljanak hozzá! Kérdezzenek! Válaszolok, amíg Ribainak nem sikerül végképp belém fojtania a szót. Netán szívesen el is pusztítana?
Tisztelettel:
Radnóti László
1093 Budapest Lónyay utca 52.
Tel: 36 30 551 5971