Petíciót indítottunk az ellenzéket kapcsolati hálójában fogvatartó Gyurcsány házaspár ellen. Írd alá te is!
Tisztelt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára Képviselő Asszony / Úr!
Hazánkban válságba jutott a demokrácia és a jogállamiság. Könnyű lenne ellenzéki véleményeket idézni köztársaságunk, demokráciánk és jogállamiságunk állapotáról. Azonban nyíltan vállalva baloldali meggyőződésemet, politikától független megközelítést kívánok alkalmazni. Ez bizonyos szempontból eleve kudarcra ítélt célkitűzés, hisz következtetéseim magától értetődő politikai tartalmát sokan pártosnak fogják találni.
A demokrácia és a jogállamiság válságáért a hatalmon levőket szokás hibáztatni. Ez egyáltalán nem alaptalan. A hatalom gyakorlói közvetlenül felelősek. Azonban az ellenzéknek is komoly felelőssége van abban, hogy idáig jutottunk. Ma már nevetségesnek tűnik Gyurcsányt hibáztatni. Több, mint 10 éve már, hogy dicstelenül leszerepelt. És mégis sokan várják újabb eljövetelét, Dobrev Klárában megtestesülve, úgyhogy nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. A Fidesz ismét a nyakunkon marad a Gyurcsány-Dobrev páros hatalomvágya miatt. Itt az idő takarodniuk! Engedjék át az ellenzék vezetését tisztességes baloldali politikusnak. Legutóbb Karácsony csak kamikaze akcióval tudta megmenteni Dobrev Klárát a bukástól. Dobrev Klárától hatalmas pofára esés várható, ha indul
A jogállamiság válsága
A jogállamiság válságához sok jó szándék is hozzájárult. Kiemelendő Ibolya Tibor fővárosi főügyész egyéni teljesítménye, aki alapvető jogelveket semmibe véve tört utat az igazságszolgáltatásnak ott is, ahol bele kellett volna nyugodni a kudarcba, vagy a részleges eredménybe, mint a Fenyő-ügy esetében, melyben igen tekintélyes maffiózók, mégiscsak kétes állításaira alapozza az ügyészség a Gyárfás Tamás, és közvetve, az Ihász Sándor főügyész elleni vádakat. Azonban hibázó bírák nélkül nincsenek törvénytelen ítéletek. Márpedig ilyen is van, s a hibák nem véletlenek.
A jogállamiság válsága, csakúgy mint a demokráciáé sokrétű. A koncepciós perekben a bíróság tisztességtelen eljárásának indítéka gyakran nem kifejezetten politikai, egyes kirívóan szörnyű bűncselekmények esetében - mint például a Renner Erika elleni lúgos támadás esete - az érzelmileg involvált bírók jogelveket sutba dobva, könnyű szívvel engednek a média és a közvélemény nyomásának.
Bizonyos, társadalmi megítélésükben különösen súlyosnak minősülő, nagy felháborodást kiváltó bűncselekmények esetében különösen erős az igény, hogy ne maradjon el a példás büntetés. Az ügyre vonatkozó információt a média közvetíti a társadalomnak, a közvélemény ugyancsak a médiában fogalmazódik meg. Ha a média úgy érzékeli, hogy érdeklődés mutatkozik az ügy iránt, nagy a nézettség, akkor az a fél, amelynek a média szerint igaza van még több műsoridőt kap, még több megszólaláshoz jut. Ezt a folyamatot médiabíráskodásnak hívják. A szokásos bírósági eljáráshoz képest a leglényegesebb különbség, hogy a kezdet kezdetén ítélkeznek, és fel se merül a pártatlanság gondolata. Ha a média a vádlott ügyét karolja fel, akkor nagy baj nincs. Ha bebizonyosodik a bűnössége, még mindig elítélhető, de ha egy bűnöst véletlenül futni hagynak a média kedvéért, az is sokkal kisebb hiba, mintha ártatlant ítélnek el. Az se lenne feltétlen katasztrófa, ha a vádló pártján van a média, ha a bírák nem vennék túlságosan komolyan a médiában megfogalmazódó közvéleményt. Ám nehéz megbirkózniuk a média részéről rájuk nehezedő nyomással, különösen, ha a Kúria elnöke maga is az ítéletek társadalmi visszhangjának jelentőségét hangsúlyozza.
Általában helyes, hogy ha az embert sérelem éri, akkor küzd azért, hogy igazságot szolgáltassanak neki, ha magától nem megy. A büntetőeljárás egyik funkciója éppen az, hogy a sértettnek igazságot szolgáltasson. Azonban a bűnös elítélésénél is fontosabb, hogy ártatlant ne ítéljenek el. Benjamin Franklin szerint "it is better 100 guilty Persons should escape than that one innocent Person should suffer", azaz jobb ha 100 bűnös megússza, mint ha egyetlen ártatlan szenved. Ezért az igazságszolgáltatást indokoltan korlátozza az In dubio pro reo elv, ami azt garantálja, hogy csak olyan bűnért lehet egy embert megbüntetni, amit csaknem bizonyosan el is követett, nem csupán valószínűleg. Ez nagyon régi elv. Már Aristoteles is megfogalmazta, s a római jogban is szerepelt, de következetes alkalmazása viszonylag új keletű lehet, mert a tárgyi bizonyítékok vizsgálatára alkalmas modern technológiák kidolgozását megelőzően egy-egy bűnügyben sokkal kevesebb bizonyíték állhatott rendelkezésre, mint ma állna rendelkezésre hasonló bűnügyben, s ezért a bűnösség kétséget kizáró bizonyítását következetesen megkövetelve igen gyakran kellett volna az igazságszolgáltatás tehetetlenségével szembesülni. De elődeink nem érték be azzal, hogy némi engedményt tegyenek a kétséget kizáró bizonyítást illetően. A modern ember számára döbbenetes, hogy a múltban, sőt egyes országokban napjainkban is elfogadhatónak tartják megbízhatatlan, vagy akár irreleváns bizonyítékokra alapozni az ítéleti bizonyosságot. Európában az istenítélet ugyan már a XIII. század elejére kiment a divatból, de a kínvallatás még sokáig törvényes eszköz volt, néhol máig se képesek végképp búcsút venni tőle. Mindazonáltal napjainkra a fejlett országokban általánosan elfogadottá vált, hogy a terhelt terhére értékelt tényeket kétséget kizáróan kell bizonítani.
A sértett gyakorta olyankor is igényt tartana igazságszolgáltatásra, mikor erre nincs mód. Ez is természetes, de a bíróknak törvényesen kell eljárniuk. Valójában nem csupán bíróság által elítélni, de egyébként se lehet meghurcolni valakit, ha nem bizonyítható a vétke, hiszen a személyiségi jogainak megsértése miatt perelheti az alaptalanul vádaskodót a megvádolt személy. De egy bűncselekmény vádlottja ettől a védelemtől - törvényesen, vagy sem - meg van fosztva.
Emlékezetes az eset, amikor Gyurcsány Mesterházy Attilának zárt borítékban átnyújtotta az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával gyanúsított politikustársai névsorát. Mesterházy szimbolikus gesztusa a feketelista példányának megsemmisítésével sokakat megtéveszthetett, de a feketelistán szereplőkkel szembeni megtorlásnak ez nem lehetett akadálya. Törvényes megtorlásról persze szó sem lehetett. A boríték átadását és ledarálását megelőzően lezajlott vizsgálat alapján nem volt hitelt érdemlően megállapítható, hogy kik felelősek az őszödi beszéd nyilvánosságra hozataláért. Robert Graves Én, Claudiusában Claudius elbeszél egy hasonló esetet. Caligula, aki hatalomra jutásakor népszerű volt, nagyvonalúnak és kegyesnek kívánt mutatkozni. A családtagjai ellen vétő besúgókat is meg akarta nyugtatni, addig is, amíg le nem számol velük. „Anyja és bátyjai bűnügyeinek jegyzőkönyveit összegyűjtette és nyilvánosan elégettette a Piac téren, esküdözve, hogy nem olvasta el őket, és hogy bárki, aki besúgóként szerepelt, vagy más módon követett el bűnt ellenük, nyugton lehet, cselekedeteinek minden nyoma elpusztult. Valójában azonban csak a másolatokat égettette el, és az eredetieket megtartotta.”
Nem hiszem, hogy Gyurcsány és Caligula között tökéletes lenne a párhuzam. Valószínűleg Gyurcsány csak azokra a vádakra próbált válaszolni, miszerint ő maga szivárogtatta volna ki az őszödi beszédet, és gyerekes kísérletet tett azok megnyugtatására, akik úgy érezhették, hogy Gyurcsány gyanakszik rájuk. Gyanítom ugyanis, hogy a borítékdarálós jelenetet a két nem kifejezetten ellenséges viszonyban lévő politikus előre megbeszélte, megrendezte.
Érdemes megfogalmazni a tanulságot: Információt ugyan meg lehet semmisíteni (sok példány esetén ez is gyakorlatilag kivihetetlen lehet), de az információ megsemmisítése nem bizonyítható, csak az információhordozó példányok megsemmisítése dokumentálható. Ha Mesterházy meg akarta volna semmisíteni az információt, akkor Gyurcsányt is fel kellett volna aprítania. A performance pszichológiai hatása nehezen megítélhető. Az effektív eredmény csupán annyi volt, mintha egyszerűen elutasította volna a boríték átvételét.
Politikusok lelkiismeretével egy kis manipuláció könnyen összeegyeztethető. Amikor ügyészek és bírák manipulálnak, az igazságszolgáltatás törvényességén esik csorba. Az 1956 utáni kommunista belügyminiszter, Biszku Béla perében elszenvedett kudarctól frusztrált Ibolya Tibor, budapesti főügyész a Magyar Jog 2015. évi 9. számában megjelent Egy önkényuralmi bizonyítékértékelési elmélet továbbéléséről című cikkében a bűnösség bizonyításának radikális megkönnyítését indítványozza a váderedményesség javítása érdekében, különösen a jelentős ügyek tekintetében.
"A közvetett bizonyítékok zárt logikai láncolatának látszólag tetszetős elméletével az a fő probléma, hogy jogállami keretek között, valódi bűncselekmény bebizonyításának megkísérlésekor, különösen összetett, több szereplős, bonyolult ügyek esetén nagyon sokszor lehetetlen a zárt logikai láncolat felállítása, még gondos, szakszerű nyomozás lefolytatását követően is. A személyi bizonyítás néhány látványos kudarca, a felismertetés hibái vagy a szubjektíve igaz, de objektíve hamis tanúvallomások negatív szerepének felismerése, a krimináltechnika hihetetlen fejlődésével együtt egyébként is világszerte az objektív bizonyítékok felértékelődését hozta magával. Ezek a közvetett bizonyítékok azonban egy ügyön belül sem alkotnak feltétlenül egyetlen zárt logikai láncolatot, lehetséges, hogy egymás mellett több láncolat is kialakítható, amelyek mind ugyanazon vádlott személyére mutatnak, de nem kapcsolhatók össze, mégis valamilyen zárt rendszert alkotnak."
És a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának az ítéleti bizonyosság témájában készített összefoglalójának tanúsága szerint ez összeegyeztethető a bíró belső meggyőződésére alapozott ítéleti bizonyosság kissé szubjektív értelmezésével, melynek alapján a bíró naivitásától függően bármilyen érvelés elfogadható kétséget kizáró bizonyításként, ami után a bíró elméjében nem marad kétség. Ezen az alapon a vádlott bűnösségének logikailag korrekt bizonyítása nélkül is elítélhető a bíró belső meggyőződése alapján, koncepciós perek folytatását téve lehetővé. A bíró belső meggyőződése egyébként valóban fontos tényező. Olyan alkalmazott tudományos területeken, ahol a jelentős döntésekre vezető szakértői munka eredményét megalapozó dokumentumok - esetünkben például ítélet, jegyzőkönyv, stb. - nem kifejezetten széles szakmai nyilvánosságnak szánódnak, különös jelentősége van a szakértő belső meggyőződésének. A széles szakértő olvasótábor ellenőrzése elé kerülő tudományos munkák esetében lényegében annyi a kutató belső meggyőződésének a jelentősége, hogy senki sem szeret nevetségessé válni, mert a hibák úgyis kiderülnek. De a bíráskodás esetében nem feltétlenül. És a büntetőeljárásról szóló törvény a fellebbezést és a felülbírálat terjedelmét korlátozó szabályai sem abba az irányba hatnak, hogy az ítélet alapos ellenőrzésnek legyen kitéve.
A független és pártatlan bíróság előtti tisztességes eljárás mindenkit megillet. Az úgynevezett „lúgos orvos” ügyben elítélt Bene Krisztiánnak is joga van a tisztességes eljáráshoz. A Kúria öttagú tanácsának vizsgálata után mindenki meg lehet győződve, hogy tisztességes eljárásban ítélték el. Ez azonban tévedés. A Kúria öttagú tanácsa is tisztességtelenül járt el.
Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy helyben hagyják a jogerős ítéletet. Ez így is történt. Az már valóban meglepő, hogy az öttagú tanács azt állítja, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság elvégezte a tényállás megalapozottságának vizsgálatát. Márpedig a Kúriának a határozatról kiadott tájékoztatásában ez olvasható:
"A Kúria megállapította: a harmadfokú bíróság a tényállás megalapozottságát érintő vizsgálatát valójában teljes egészében elvégezte, majd rögzítette: az általa irányadónak tartott történeti tényállás egészét, e tényállás alapján az általa helyesnek tartott bűnösségre vont jogkövetkeztetést; majd azt, hogy „E tényállásra figyelemmel a testi sértésként értékelt bűncselekmény kapcsán a vádlottat nyilvánvalóan nem kell felmenteni, illetve vele szemben az eljárást nem kell megszüntetni. Ugyanez irányadó a kifosztás bűntette, illetve az okirattal visszaélés vétsége és a készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés vétsége kapcsán. Így felmentésnek, illetve az eljárás megszüntetésének e bűncselekmények miatt sincs helye.”"
Ezzel szembe Mészár Róza bírónő, aki lelkiismereti aggály nélkül végezte el a jogszabály szellemének megfelelő értelmetlen, és tisztességtelen munkát, a Kúria Bhar.I.690/2018/12. számú ítéletének indoklásában igen lelkiismeretes pontossággal fogalmazza meg, mit vizsgált, mit nem:
"Miután az adott ügyben az életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a kifosztás bűntette és az ezzel alaki halmazatot alkotó okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége kapcsán nem hozott a másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróságéval - a 615. § (2) bekezdésének megfelelő - ellentétes döntést, és így ezek kapcsán fellebbezésnek a másodfokú ítélet ellen a hatályos törvény szerint nincs helye, ezért az e cselekményekhez kapcsolódó tényállás megalapozottsága nem vizsgálható.
Így nem vizsgálható sem az, hogy a tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok törvényesek, illetve hitelesek-e.
Azaz a vádlott és a védő a bíróság által figyelembe vett bizonyítékok helytállóságát, a bíróság bizonyíték-értékelő tevékenységét vitató érveit a Kúria nem vizsgálhatta, és nem is vizsgálta.
Ugyanígy nem vizsgálhatta a vádlott és a védő által a nyilvános ülésen a nem eltérő döntések kapcsán a tényállás megalapozottságára vonatkozóan kifejtetteket."
Az alkalmatlan Kónya István kollégiumvezető bírónak ebben az ügyben is kulcsszerepe volt. A Kúria a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező, a másodfokú eljárást megismételtető végzését Kónya István tanácsa hozta. A végzés részletes útmutatást adott a megismételt másodfokú eljárás tanácsának, hogyan ítélje el a vádlottat bűnössége érvénytelen bizonyítása alapján. Az öttagú tanáccsal is szoros kapcsolatban lehetett Kónya bíró, mert a vizsgálat eredményének hivatalos bejelentését hetekkel megelőzve adott a vizsgálatról tájékoztatást.
Bene Krisztián ellen számos bizonyíték szólt. Alibit nem tudott igazolni. Mindazonáltal bűnösségét vádlóinak nem sikerült bizonyítani. A Bene Krisztiánt elmarasztaló 3-4 ítéletet a sértetti jogi képviselők a média támogatásával kényszerítették ki. A bírósági eljárásokkal párhuzamosan teljesen naiv, és szakszerűtlen, de annál erőszakosabb médiabíráskodás folyt. A valójában a sértett által is manipulált felismerésre bemutatást ugyan elfogadták a bírók bizonyítékként, a vádlók mégsem alapoztak szívesen erre, mert a sértett támadójáról, és a felismerő tanú az általa látott álarcos személyről lényegesen eltérő leírást adott. Így hiába látta a manipulált felismerésre bemutatás szerint a tanú Bene Krisztiánt távozni. Annak ellenére, hogy ez alibijével nyilvánvalóan ellentétes, és más dolga aligha lehetett ott, mint Renner Erikát felkeresni, mégsem problémamentes a következtetés, hogy ő volt támadója, hacsak közben át nem öltözött. Persze nem ez a probléma a felismerésre bemutatással, hanem az, hogy szándékos illetve véletlen manipulációk következtében súlyos kétely merül fel azt illetően, hogy a tanú a bűncselekmény napján a lépcsőházban látott személy vonásai alapján választotta ki Bene Krisztiánt, ugyanis kiválaszthatta akár a rendőrségen történt "véletlen" találkozás alapján, vagy a napilapokban látott fényképek alapján. A sértett ugyanis Bene Krisztiánt többek közt a sértett társaságában ábrázoló fényképeket bocsájtott a napilapok rendelkezésére az esetről írt tudósításokhoz, még jóval a felismerésre bemutatás előtt. Gál András, sértetti jogi képviselő inkább a sértett megfigyeléseire és következtetéseire alapozta a vádlott bűnösségének - mellesleg érvénytelen - bizonyítását. Ez azon alapult, hogy a sértett által a tettesnek tulajdonított ismeretek alapján három főre szűkítették a lehetséges elkövetők listáját, s abból például a tettes kék szeme alapján kizárták a volt férjet és a jelenlegi élettársat. Azonban arra nézvést semmiféle bizonyíték nem áll, és nem állhat rendelkezésre, hogy a három fős lista teljes lenne, hiszen az információ továbbadható, így csak titkos, vagy még inkább "belevésett" információ - mint például ujjlenyomat, vagy genetikai információ lehet alkalmas a vele „rendelkező” személy azonosítására. Az, hogy tudok egy ismerősöm kutyasétáltatási szokásáról, gerincbántalmáról, ajtaja hevederzárjáról nem alkalmas azonosításomra.
Ibolya Tibor főügyész az értelmi szerzője a koncepciós pereket meglapozó jogelméleti téveszmének, hogy nem szükséges a logika szabályai szerinti bizonyítást adni a vádlott bűnösségére, elég, ha több érvelés is bűnösségére utal. A Magyar Jog 2015. évi 9. számában megjelent, a Biszku ügyben szenvedett kudarcra reflektáló írásában fejtette ki a főügyész koncepcióját.
Ujvári bíró tucatnyi „tévedését” tendenciózusan a vádlott rovására követte el, ezért kétséget kizáróan elmarasztalható a vádlott hátrányára szándékosan elkövetett hivatali visszaélésben. Motívuma a sértett iránti részvét, a média elvárásainak való megfelelésre törekvés, a felmentő ítélet esetén a bíróságot érő támadásoktól való reális félelem. A Kúria öttagú tanácsát egyértelműen hazugságon kaptuk. Ez is hivatali visszaélés az elítélt hátrányára. Kónya István, kollégiumvezető bíró az egész folyamatot kézben tartotta, felelőssége könnyen megvizsgálható. Rá nézve nincsenek birtokomban a bizonyítékok, de nincs sok kétség felelősségét illetően.
A főügyészt Polt Péter legfőbb ügyész, Ujvári bírót Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke, a Kúria bíráit Darák Péter, s január óta az őt váltó Varga Zs. András, a Kúria elnöke körömszakadtáig védelmezi, a törvénysértésekre vonatkozó bejelentéseket a felelősök munkájával elégedett feletteseik egyszerűen semmibe veszik. Ezért Polt Péter, Darák Péter, Varga Zs. András és Ribai Csilla is méltatlan hivatalára.
A „lúgos orvos” ügy kimenetelével végre tökéletesen elégedett médiát a törvénysértések nem hozzák izgalomba. A média jobbára a kormány ellenőrzése alatt van, kisebb része Gyurcsány zsebében, de egységesen elkötelezték magukat a Bene Krisztián elleni médiabíráskodásban. Így igazságszolgáltatásunk törvényellenes működését feltáró véleményem mindeddig nem juthatott széles nyilvánossághoz.
A demokrácia válsága
Orbán Viktor hatalma tündököl immár 11 éve egyhuzamban, és szerencsésnek mondhatja magát, mert a DK vezetése által a Gyurcsányt bíráló, illetve a szélsőséges Jobbikkal való szégyenletesen elvtelen szövetséget ellenző baloldali, elsősorban MSZP-s belső ellenzéket letörve kierőszakolt - a főpolgármester számára is alkalmanként kínossá váló - nagykoalíció a legdemokratikusabb keretek közt sem alkalmas országos győzelem elérésére, még kevésbé kormányzásra. Gyurcsány dicséretes önmérsékletet tanúsítva félretette miniszterelnöki ambícióit, s immár Dobrev Klára szekerét tolja. Akit ugyan primitív tréfa Gyurcsánynénak nevezni, politikai karrierjét mégsem annyira képességeinek köszönheti – melyek több tekintetben felül is múlhatják a bukott miniszterelnök képességeit –, s hiba lenne a nőmozgalom győzelmeként ünnepelni, mert akárcsak Hillary Clinton rossz, néha katasztrofális döntésekkel megtűzdelt pályája, a pártok belső életét uraló nepotizmus gyümölcse. Amíg a baloldal nem néz szembe hibáival, nem fog tudni győzni, vagy ha a Fidesz kormányzás súlyos hibáinak köszönhetően mégis sikerül győznie, az tovább fogja mélyíteni a demokrácia válságát.
Ennek a válságnak első jelei Horn és Orbán egymást követő súlyos hibákkal terhelt kormányzásában mutatkoztak először élesen, amikor a demokratikus váltás lehetőségét magukban hordozó nagy pártok vezetése nem is teljesen alaptalanul kölcsönösen úgy kezdett el gondolkozni a másik félről, mint a demokratikus jogállami keretek közti kormányzásra teljesen alkalmatlanról, amelynek hatalomra jutását mindenáron meg kell akadályozni. Ez a paradigma Gyurcsány első miniszterelnöksége alatt kristályosodott ki teljesen. A 2006-os választásokat megelőzően a Gyurcsány kormány tisztességtelen eszközöktől sem riadt vissza a győzelem érdekében, ami persze nem teljesen előzmények nélkül álló. Ebben Gyurcsány hatalomhoz való ragaszkodása is szerepet játszott, hisz fél ciklus oly kevés. Egyébként valóban kevés. Úgy látszik arra sem elegendő, hogy megismerjünk egy politikust. Mert az őszödi beszéd mindenki számára hozott meglepetést. Természetesen, ha nem kerül nyilvánosságra, akkor a meglepetés kevesek titkos élménye marad. De volt-e esély rá, hogy ennyire különös beszéd titokban maradjon? Az is hozzájárulhatott nyilvánosságra kerüléséhez, hogy valóban nem tartalmazott igazi titkokat. A hazugságok pőre arcátlan beismerése nem minősíthető titok felfedésének. Gyurcsány hiába hazudik arról, hogy kinek a hazugságiról volt szó. A hazugság valójában talán még tisztességes politikusoktól sem teljesen idegen. Valóban lehetett volna szó a Fidesz hazugságairól, de Gyurcsány történetesen a saját, a saját kormányának, s minisztereinek a hazugságairól beszélt. Nem lehetett félreértés. Ugyanis a képviselők együttműködését kívánta kizsarolni őszödi beszédével, főként a hazugságokkal leplezett gazdasági helyzet által kikényszerített intézkedéseinek elfogadtatása érdekében.
Azért a Fidesz se marad örökké a nyakunkon, de a jelenlegi elvtelen ellenzéki összefogás semmiképp sem kormányképes, s a kormányváltás egyre keserűbb gyűlölködés jegyében fog csak megtörténni, amíg lényegesen nem változtatnak a pártok magatartásukon, nem szembesülnek hibáikkal. Ez valószínűleg a politikai paletta teljes átrendeződését igényli. Az MSZP bedarálása inkább rossz irányba tett lépés volt a DK részéről, amire Gyurcsány MSZP-s embereinek pártjukkal szembeni árulása nélkül nem is kerülhetett volna sor.
A köztársaság és a jogállamiság helyreállítása nem lehetséges, amíg a baloldali ellenzék elfogadhatatlan szövetségeket alkot a szélsőjobbal, és nem néz kritikusan szembe múltjával.
