Közéleti és jogi blog

Hajnalcsillag

Hajnalcsillag

Mérő László Vera lánya és a vízilabdázó Gál András ügyvéd mindenkit félrevezetett

Nyílt levél az ELTE Pszichológiai intézetének tanáraihoz

2024. március 22. - Radnóti László György

1csa1287_pp-1000-480x640.jpg

Tisztelt Professzor Asszony / Úr!

Mivel dr. Mérö László professzor nem akarja megérteni, mi a probléma nagylányával, sőt - finoman szólva - súlyos kellemetlenségeket okozott nekem, mikor segítségét kértem, kénytelen vagyok Önökhöz fordulni. Pszichológusként amúgy is kompetensek az ügyben. A borzalmas bűntények - különösen a lúgos orvos ügy esetében - a médiában alaposan megszellőztetve, olyan tömegpszichózist váltottak ki, ami Mérő Vera és Gál András sértetti jogi képviselő számár lehetővé tette, hogy hammelni patkányfogóként manipulálják a sárga rózsás tüntetőket, ügyészeket, bírókat, alkotmánybírókat egyaránt.

Az Alkotmánybíróság nem volt hajlandó megsemmisíteni a megalapozatlan ítéleteket - igaz bizonyítékértékeléssel egyébként sem foglalkozik, így a megalapozatlan ítéletekkel szemben nem védi a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot -, hanem a lúgos orvos ügyben hatékony jogorvoslatra teljességgel alkalmatlan felülvizsgálatot rendelt el. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 650. § (2) bekezdés szerint ugyanis a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható. E tényállás szerint pedig Bene Krisztián lúggal leöntötte a sértettet, aminek tagadása, ártatlanságán alapuló védekezésének lényege, s a megismételt másodfokú eljárásban hozott megalapozatlan ítélet indokolásában az egyébként jól megalapozott tényállásnak éppen az a megállapítása megalapozatlan csupán, hogy Bene Krisztián azonos a cselekményt elkövető személlyel. A felülvizsgálatban meghozott végzés iratellenesen állítja, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság elvégezte a tényállás megalapozottságának vizsgálatát. A jogerős ügydöntő ítélet indokolásában ellenkezőleg, az olvasható, hogy a tényállás (már ekkor is eljárásjogi okból, tehát nem logikai szempontból) "támadhatatlan". A bicskei igazgatóhelyettes, Kónya Endre ügyében is hasonló felülvizsgálatot végzett a Kúria, valamint Veres Margit, balmazújvárosi polgármester ügyében is, aki Áder János vitatott kegyelme folytán kerülte el a börtönt. A polgármester asszony ügyének felülvizsgálatában meghozott Bfv.II.896/2018/7. számú végzés így ír erről:

"[80] Az a rendelkezés, hogy a felülvizsgálati eljárásban az alapítélettel megállapított tényállás az irányadó és az nem támadható, a büntetőeljárási törvényben szabályozott parancsoló jellegű, semmiféle (kurtító vagy bővítő) eltérést nem engedő, azaz áthághatatlan szabály, amelyet - reagálva az I. rendű terhelt védőjének felvetésére - még a tisztességes eljárás szabályaira hivatkozással sem lehet kétségessé tenni. Ellenkező esetben maga a Kúria sértené meg a törvény rendelkezését.

[81] A tényállás megállapítására kizárólag az alapeljárást lefolytató bíróságok jogosultak. Amint az alapeljárás jogerős ügydöntő határozattal lezárásra kerül, a megállapított tények kizárólagosan egy másik rendkívüli jogorvoslati eljárásban, a perújítási eljárás keretében tehetőek vita tárgyává, de csakis a perújítási eljárásra meghatározott feltételrendszer keretein belül."

A perújítás feltételei általában nem teljesíthetőek. Ebben az ügyben talán elfogadható perújítási oknak új bizonyítékként a lehallgatás eredményének a bizonyításból kirekesztett része, de úgy is dönthet a perújítási indítványt elbíráló bíróság, hogy, ha nem is került felhasználásra a bizonyíték, azért még nincs szó új bizonyítékról.

Mérő László az a szórakoztató ismeretterjesztő. akiről az ember könnyen elhiszi, hogy mindenhez ért. Nem plágium, nem szélhámosság, amit művel, mégis jelentősen túlértékelt a teljesítménye. Ha csak róla lenne szó, szót se lenne érdemes vesztegetni rá. Mérő László önértékelése  egyébként elég józan. Agyonajnározott, és túl liberálisan nevelt lánya viszont elhitte, hogy csodagéneket örökölt apukától, és nagyon okosnak képzeli magát. Egy megalomán celeb nem sok vizet zavarna, még az ő küldetéstudatával sem. Sajnálatos módon az a mániája, hogy neki kell helyrezökkentenie a világot, és áldozatoknak segíteni. Itt már kicsit sikamlós talajra tévedt, hisz az igazságszolgáltatásba kíván beleavatkozni. Egy értelmes ügyvéddel együttműködve még jót is tehetett volna, azonban Mérő Vera megtalálta "zsák a foltját", a hasonlóan mániás vízilabdázó Gál András ügyvéd személyében.

Gál András Mérő Vera segítségével médiabíráskodással gyakorolt nyomást a hatóságokra a média érdeklődését kiváltó botrányos ügyekben. Nevezetes ügyei a bicskei pedofil, a lúgos orvos, és a darnózseli ügy. A bicskei ügyben csak az állapítható meg az ítéletekkel ellentétesen, hogy Vásárhelyi János igazgató és Kónya Endre igazgatóhelyettes nem kényszerítette a kiskorú sértettet vádjai visszavonására, mert az önként vonta vissza azokat, hogy visszakerülhessen az intézménybe. Bár a pedofília ügy bírái Gál András szerint is alkalmatlanok voltak, ami kételyt ébreszt az ítélet megalapozottságát illetően, ám a pedofília vádról hozott ítéletek titkosak, ezért azokat nem áll módomban megvizsgálni. Ezért a kegyelem akkor is helyénvaló volt, ha a Köztársasági Elnöki Hivatal súlyos mulasztása folytán Novák Katalin nem tudta megindokolni. A másik két ügyben Gál András teljességgel megalapozatlan ítéleteket csikart ki. Így a vádlottak ártatlanok lehettek, fel kellett volna menteni őket, rehabilitációjuk elkerülhetetlen, pedig a bíróság vezetői és az ügyészség hallani sem akar erről.

Csiha Gábor ügyésznek megpróbáltam felhívni figyelmét a lúgos orvos ügyben elkövetett hibájára. Én is hibás vagyok benne, hogy a legrosszabbat hoztam ki a hitvány ostoba ügyészből: Megrágalmazott, miszerint telefonbeszélgetésünkben életveszélyesen megfenyegettem. A Fővárosi Ítélőtábla - ahol a notórius hazudozó Ribai Csilla elnöksége alatt a büntetőkollégiumot vezető inkompetens Ujvári Ákos alaptörvény-ellenes joggyakorlatot alakított ki, amennyiben az Ítélőtábla jogorvoslatot nem szolgáltat, hanem kutyakomédiának beillő tisztességtelen eljárásban bírái látszólag megértve és hibátlanul visszaböffentve az ítéletben a megalapozott védekezést, a megalapozatlan ítéleten kicsit csinosítva ismét megalapozatlan ítéletet hoznak - engem is megalapozatlanul ítélt el. Mivel az alkotmánybíróknak derogál bizonyítékértékeléssel foglalkozni, megalapozott alkotmányjogi panaszomat érdemi indoklás nélkül visszautasították. Az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk ellen. Kérelmem függelékében részletesen tárgyalom az ügyészség által, médiabíráskodásban meghurcolt vádlottak elítélése érdekében folytatott koncepciós pereket.

Tisztelettel:

Radnóti László

A bejegyzés trackback címe:

https://morgenstern.blog.hu/api/trackback/id/tr8418361881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása