A szép halál nem utolsó mulatság, de bíróság előtt csak olyan jognak lehet érvényt szerezni, amellyel rendelkezünk. Az ország csak olyan jog biztosításáért felelős a Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, melyeket az Emberi Jogok Európai Egyezménye és kiegészítő jegyzőkönyvei biztosítanak.
Az európai országok közül kizárólag Spanyolországban, Portugáliában és a Benelux államokban biztosított az aktív eutanáziához való jog. Nincs miről beszélni. Az EJEB nem kötelezheti Magyarországot olyan jog biztosítására, ami másutt sem biztosított, és nem is fogja kötelezni.
Merem remélni, hogy Karsai Dániel is érti ezt, s egy pillanatig se gondolja, hogy az EJEB helyt adhat kérelmének. Marad a gyerek, ha játszik. Bár az EJEB nem játékszer. Abban viszont igaza van Karsai Dánielnek, hogy az Eutanáziához való jog megfelel az Európai Emberi Jogok Egyezménye szellemének, és indokolt lehet az alapvető jogoknak az eutanáziához való joggal való bővítése. Ez ügyben az EP illetékes, hozzá kell petíciót intézni.
Karsai Dánielt megértem. Ebben az ügyben évtizedekbe telhet, amíg a törvényhozáshoz szükséges konszenzus kialakul, hiszen a konszenzus pillanatnyilag inkább ellentétes. Ezért próbálkozik abszurd módon az EJEB-nél. Azonban az EJEB igazi feladata olyan alapvető jogaink védelme, mint a tisztességes tárgyaláshoz és hatékony jogorvoslathoz való jog. Az ügyészség koncepciós pereket folytat Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes ötlete alapján. A bíróságok megalapozatlanul ítélik el a médiabíráskodásban meghurcolt vádlottat. Magam is ilyen koncepciós perek áldozata vagyok. Az EJEB-hez intézett kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk ellen.