Ezt azért írom, hogy mindenki tudja, ha sor kerül rá, hogyan bízzon meg ügyvédjében. Nekem is voltak szomorú tapasztalataim. A hitvány Csiha Gábor Sándor alezredes katonai ügyész, akit felelősségre vontam, amiért félrevezette a bíróságot lúgos orvos ügyben. Ő adta be a bíróknak Renner Erika jogi képviselői segítségével kimódolt érvelését, miszerint csak hárman ismerték úgy, mint támadója, s közülük kizárólag Bene Krisztián követhette el a cselekményt. Ez az érvelés alátámasztható annyira, hogy Bene Krisztiánt Gyanússá tegye, de nem bizonyítható, mert az információ átadható. Így most már Csiha Gábor is gyanús, hiszen ő is mindazt tudta, és aligha tudja bizonyítani, hogy csak ügyészi tevékenységi körében szerzett tudomást róla, bár ez valóban plauzibilis állítás. Ez az ostoba alezredes megrágalmazott, miszerint telefonbeszélgetésünkben életveszélyesen megfenyegettem. Az inkriminált telefonbeszélgetés tartalmára vonatkozó bizonyíték hiányában nem tudtam bizonyítani ártatlanságomat, a vádló pedig érvénytelen karakterbizonyítást alkalmazott. A védelmemet ellátó Dr. Sallai László ügyvéd nem mutatott rá kifejezetten a bizonyítás hibájára, de kezdetben helyesen, a beszélgetés tartalmára vonatkozó bizonyíték hiányával cáfolt, azonban egy váratlan fordulattal aláásta ilyetén védekezésemet, azt fejtegetve, hogy ha mégis megfenyegettem Csiha Gábort, miként értelmezhető még az, hogy kinyírom. Pedig ilyet nem mondtam, és punktum. A kis okos bírónő el is ítélt. Az Ítélőtáblának pedig nem szokása az elsőfokú határozat által megállapított tényállásban kételkedni.

Szekér Gyulát alig tudom hibáztatni. Azonban ügyész barátunk már a megismétt másodfokú eljárás ítélethirdetésekor tudomása volt róla, hogy a rövidesen hatályba lépő új Be. (a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC.) törvény rendelkezései (615. § és 619. § (1) bekezdés) miatt a Kúriának nem lesz lehetősége érdemi felülbírálatra. Szekér Gyulának is meg kellett volna világosodnia, hogy a másodfellebbezés fabatkát nem ér a megalapozatlan tényállással szemben. Perújítást kellett volna indítványoznia. Ő ezt máig nem érti.

A Kadlót Erzsébet által beadott alkotmányjogi panasszal hasonló a helyzet. Indokolt lenne ugyan, hogy az Alkotmánybíróság védelmezze a tisztességes bírósági eljáráshoz való alapvető jogot a megalapozatlan ítéletekkel szemben. Azonban az alkotmánybíráknak derogál bizonyítékértékeléssel foglalkozni. Ez a gyakorlatuk minden más bírósági ágban elfogadható, csak a büntetőjogra vonatkozó alkotmányos garanciát sért, amennyiben az ártatlanság vélelmének elve megkívánná, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja, hogy a bűnösséget a törvény szerint állapították-e meg, különös tekintettel arra, hogy a Be. 7. § (4) bekezdés (In dubio pro reo elv) értelmében nem férhet (ésszerű) kétség a bűnösség bizonyítottságához. Az Alkotmánybíróság érvelése szerint azonban a bizonyítékértékelés a rendes bíróság kizárólagos hatásköre. Ez csacsiság. Egy gondolkodásmódra vonatkozólag senki se próbálhat kizárólagos jogot formálni. A kizárólagos jog mindig cselekvésre vonatkozik. Ha például valaki nem tud aludni, bátran tanácsolhatjuk neki, hogy vegyen be Xanaxot, de felírni, csak orvos írhatja fel. Ekképp az Alkotmánybíróság is értékelhet bizonyítékot, de nem hozhat ítéletet, viszont bizonyítékértékelése alapján megsemmisíthetné a megalapozatlan ítéletet. Azonban az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint nem foglalkozik bizonyítékértékeléssel. Ennek ellenére nem mondom, hogy feltétlen értelmetlen lett volna alkotmányjogi panaszt beadni. Azonban az előrelátható volt, hogy az Alkotmánybíróság által elrendelt felülvizsgálatnak - mivel a Be. 650. § (2) bekezdés értelmében a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható - semmi értelme az indítványozó szempontjából, aki a támadhatatlannak minősülő megalapozatlan tényállás szerint a sértettet lúggal leöntve súlyos sérüléseket okozott. A felülvizsgálat kutyakomédia volt, aminek egyetlen lehetséges kimenetele és célja a jogerős ítélet helybenhagyása volt. Az öttagú tanács ráadásul azt hazudta a felülvizsgálatban hozott végzésben, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság elvégezte a tényállás megalapozottságának vizsgálatát.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához kellett volna fordulni,de ez senkinek se jutott eszébe.

Bánáti János interjúkban értelmes ember benyomását kelti, látszott, hogy szívén viseli Bene Krisztián ügyét. Mégis nyilvánvalónak tűnik, hogy a felismerésre bemutatáson súlyos hibát követett el, s megkeresésemre nem volt hajlandó magyarázattal szolgálni, így nem tudok másra következtetni, minthogy a hibát valóban ő követte el. A hibát kétséget kizáróan megállapítottam, és perdöntő volt az ügyben, csak azzal kapcsolatban volt némi kétségem, hogy a felismerésre bemutatásra Bánáti János Kísérte-e el védencét. Tudjuk, hogy Bene Krisztiánról a sajtóban a bűncselekmény gyanúsítottjaként azonosításra alkalmas fényképek láttak napvilágot a felismerésre bemutatás előtt, amit a felismerő tanú is láthatott. A felismerő tanú ráadásul összetalálkozott a rendőrség aulájában az ügyvédje társaságában bemutatásra várakozó gyanúsítottal. A nyomozók tudtak - tanulták kriminalisztikából - az ilyen találkozások nem kívánatos voltáról, és erre előzetesen fel is hívták a tanú figyelmét, de a nyomozók a jelek szerint mégsem tettek meg mindent a találkozás elkerülése érdekében, mert úgy vélem, hogy az ilyen találkozás gondos szervezéssel garantáltan elkerülhető. Az ügyvédnek is már a bemutatáskor tudomása kellett, hogy legyen e problémákról, legalább részben. Ezt az is alátámasztja, hogy a tanúra felismerésre bemutatás után megpróbált ráijeszteni, miszerint ügyvédre lenne szüksége. Azonban az ügyvédnek nem a tanú ijesztgetése lett volna a dolga, hanem a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyv megfelelő záradékkal való ellátásáról kellett volna gondoskodnia, ami megalapozta volna a felismerésre bemutatás eredményének kirekesztését a bizonyításból. Mondanom se kell, hogy ha a bűncselekmény időpontja táján a vádlottat, aki tagadja, hogy ott járt volna, mégis  a tetthelyhez vezető lépcsőházban látták, akkor én is bizonyítottnak látnám bűnösségét. Azonban a manipulált felismerésre bemutatás sikere mit sem bizonyít. Ezért a Bene Krisztiánt a felismerésre bemutatásra kísérő ügyvéd mulasztása végzetes volt. Az, hogy Bánáti János nem cáfolta, hogy ő lett volna a Bene Krisztiánt kísérő ügyvéd, arról győz meg, hogy ő volt az.

Póta Péter bíró két nem feltétlen összefüggő beszélgetés alapján következtetett arra, hogy, Gyárfás jóváhagyta Fenyő megöletését.

Az egyik rögzített beszélgetés részlete így hangzott:

Ha mindkét beszélgetés a Fenyő gyilkosságra vonatkozott, akkor adódik a következtetés, hogy Gyárfás hozzájárult. Gyárfás azonban azt állítja, hogy az első részlet egy adóügyre vonatkozik, és ez az állítása igen hihetően hangzik, s ha pontatlanul emlékezne, akkor is rendelkezésére állnak a felvételek, így állítása aligha cáfolható. Az interjú 7:45-től érdekes.