Közéleti és jogi blog

Hajnalcsillag

Hajnalcsillag

Törvénytelenül meghurcoltak - Igazságszolgáltatásunkban törvénytelenség uralkodik

Segítséget ajánlok az Országos Bírósági Hivatal elnökének, s magam is segítséget kérek tőle

2024. március 25. - Radnóti László György

beneszabad_ben.jpg

Tisztelt Dr. Senyei György Barna Elnök Úr!

Közérdekú bejelentéssel fordulok Önhöz. Önnek velem szemben nincs kötelezettsége, de hivatásából eredően, a Magyar Köztársaság igazságszolgáltatásának törvényessége iránti elkötelezettsége folytán együtt kell működnie velem az igazságszolgáltatás törvényességének helyreállítása érdekében. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 29. § (1) bekezdése által a bírósági ítélkezési  gyakorlat vizsgálatának témaköreinek meghatározásában meghatározott jogkörében kezdeményezze a jelentős ügyekben hozott ítéletek vizsgálatát a tényállás megalapozottságának szempontjából, különös tekintettel a mellékelt táblázatban megadott ügyekre. Az én ügyem talán nem számít jelentős ügynek, de ami késik, nem múlik, a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítve kérelemmel fordultam az Emberi Jogok Európai Bíróságához, kérelmem pedig vádirat igazságszolgáltatásunk ellen.

Az ügyészség az ostoba és becstelen Ibolya Tibor blüh. ötlete alapján koncepciós pereket folytat jelentős ügyekben, általában médiabírásban meghurcolt vádlottak ellen, a bíróság együttműködésével. A bírósági vezetők, valamint magas beosztású ügyészek el akarják tussolni a törvénytelenségeket. Az OBH-hoz is több ízben fordultam eredménytelenül. Talán Ön is bizalmat táplál helyettese, Ribai Csilla iránt. Ribai Csilla nem érdemes bizalmára, a Fővárosi Ítélőtábla elnökeként alkalmatlan bírái hibáit leplezi. Magyarország valamennyi bírája közül talán a legostobább Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője, aki a lúgos orvos és a VV Fanni ügyben hozott teljesen megalapozatlan ítéletet.

A bíróságok elnökei közül nem Ribai Csilla az egyedüli becstelen. A Győri Ítélőtábla elnökének, Széplaki Lászlónak a becsületéhez is alapos kétség fér. Bár ő nem személyesen mentegeti alkalmatlan bíráit. A Kúria elnökét, Varga Zs. Andrást Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának előadó alkotmánybírájaként személyes felelősség terheli azért, hogy az Alkotmánybíróság a lúgos orvos ügyben a tényállás megalapozatlanságának orvoslatára alkalmatlan felülvizsgálatot rendelt el. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 650. § (2) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható, a megalapozatlan tényállás szerint pedig Bene Krisztián a sértettet lúggal leöntve súlyos sérüléseket okozott neki. Bene Krisztián ragaszkodott ártatlanságához, s lehetséges, hogy valóban ártatlan is, mert bűnösségét nem bizonyították. A Kúria öttagú tanácsa  felülvizsgálatát lezáró végzés iratellenesen állítja, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság elvégezte a tényállás megalapozottságának vizsgálatát. Az ügydöntő ítélet az ellenkezőjét állítja. A Be. 619. § (1) bekezdése értelmében a Kúriának, mint harmadfokú bíróségnak döntését a másodfokú bíróság által megállapított tényállásra kellett alapoznia, így a tényállás már akkor is "támadhatatlannak" minősült eljárásjogi, de nem logikai szempontból.

Veszélyeztetett vagyok, de nincs értelme a rendőrséghez, vagy ügyészséghez fordulnom, mert éppen a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot leleplezem le, és ezek hurcoltak meg törvénytelenül. Közvetlen veszélynek vagyok kitéve az alábbiak szerint. A lúgos orvos ügyben a bíróság félrevezetése miatt felelősségre vontam Csiha Gábor ügyészt és Gál András sértetti jogi képviselőt. Gál András bírói segítséggel jogtalan sérelmi díjat csikart ki, amit visszaköveteltem. A hitvány ügyész és Gál András is megrágalmazott. Gál András zsarolás kísérletével vádolt hamisan. Egy ostoba bírónő előzetes letartóztatásomat rendelte el az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, amit felelőtlen kollégái kétszer meghosszabbítottak. Az IMEI-ben orvosilag teljesen indokolatlan kényszergyógykezelés következtében súlyosan leromlott az állapotom. Hallgatólagos éhségsztrájknak is beillő étvágytalanságom miatt mintegy 50 kg-ot fogytam. Végül Berettyóújfalun, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházából szabadultam. Szabadulásom után pedig a felesleges orvosság elhagyásával fellépő elvonási tünetek miatt halálfélelmet éltem át.

Az tette lehetővé kíméletlen meghurcolásomat, hogy a részrehajló média nem hajlandó nyilvánosságot biztosítani megalapozott véleményemnek. Így a hatóságok könnyen elhitették az elmeorvos-szakértőkkel, hogy a megalapozatlan ítéletekre vonatkozó nézeteim kóros tudattartalomnak értékelhetők. Téves diagnózisukkal stigmatizálva a szakértők kiszolgáltattak az ügyészségek és a bíróságnak.

A megalapozatlan ítéletekről mielőbb közös sajtótájékoztatót kell tartanunk, egyelőre anélkül, hogy kimondanánk az utolsó szót a jogerős ítéletek megalapozatlansága kérdésében, mert azt a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálata után bíróságnak kell megállapítania.

Lehetséges, hogy jogegységi eljárások kezdeményezésével hatékonyabban kezelhető a probléma. A megalapozatlan ítéletek az In dubio pro reo elv egységes értelmezését sértik.

Tisztelettel:

Radnóti László

A bejegyzés trackback címe:

https://morgenstern.blog.hu/api/trackback/id/tr5418362707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása