Tisztelt Kúria!
Varga Zs. András Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának előadó alkotmánybírájaként pontosan tudja, hogy Bene Krisztián a lúgos orvos ügy megismételt másodfokú eljárásában hozott megalapozatlan ítéletet követően nem részesülhetett hatékony jogorvoslatban, mert a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete által megállapított tényállás a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény értelmében támadhatatlannak minősült a Kúria harmadfokú eljárásában a Be. 615. § és a 619. § (1) bekezdés, a felülvizsgálat során pedig a 650. § (2) bekezdés szerint. Így a Kúria bírái mindkét alkalommal abból indultak ki, hogy a terhelt a sértett nemi szervét lúggal leöntve súlyos sérüléseket okozott, amiből arra következtettek, hogy kimerítette a súlyos testi sértés büntetőjogi tényállását, tehát felmentése nem jöhet szóba, pedig Bene Krisztián éppen ezt kívánta volna elérni ártatlanságát hangoztatva, és a másodfokú ítélet megalapozatlanságára hivatkozva.
Az Alkotmánybíróság Bene Krisztián második panaszát azért utasította el, mert az alkotmánybírók nem hajlandók bizonyítékértékeléssel foglalkozni, ezért inkább lemondanak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jognak a megalapozatlan ítélettel szembeni védelméről. Ehhez nincs joga az Alkotmánybíróságnak, de mivel senki sincs az alkotmánybírák fölött, akinek a kritikáját el kellene fogadniuk, azt tesznek, amit akarnak.
A dr. Csiha Gábor Sándor alezredes rágalmai alapján ellenem hozott jogerős ítélettel szemben, a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítve az Emberi Jogok Európai Bíríróságához fordultam kérelemmel. Kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk ellen. Függelékében részletesen foglalkozom a lúgos orvos üggyel.
Tisztelettel:
Radnóti lászló