Közéleti és jogi blog

Hajnalcsillag

Hajnalcsillag

Gyárfás Tamást fel kell menteni, a jogellenesen beszerzett bizonyítékokat ki kell rekeszteni a bizonyításból - Magyar Péter rögzített beszélgetései leleplezőek lehetnek, de azok sem használhatók bizonyítékként

Nyílt levél a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek és büntetőjogi helyettesének

2024. március 21. - Radnóti László György

Tisztelt Dr Varga Zs. Adrás Elnök, Dr. Polt Péter Legfőbb ügyész Úr!

Gyárfás Tamás sztárügyvédje gyengén muzsikált. Dr. Zamecsnik Péter több száz oldalas perbeszéddel altatta el hallgatóságát, különös tekintettel a bíróra, aki ezek után ember legyen a talpán, ha megérti, mit akarhatott a védő. Ha jó munkát végzett volna a védő, perbeszéde ennyi lett volna: "Mit tud felhozni a vádló a védencem elleni vád védelmében, a Portik által jogellenesen beszerzett bizonyítékok - hangfelvételek - ki kellett zárni a bizo?"

A vádemelés óta tudom, hogy Gyárfás Tamást fel kell menteni bizonyítottság, hiányában, aki ezért - horribile dictu - ártatlan is lehet, akárcsak Bene Krisztián a lúgos orvos ügyben. Gyárfás bűnösségének bizonyítása ugyanis köztudottan a Portik által rögzített telefonbeszélgetéseken alapult. Rögtön láttam, hogy ezek nem lesznek megfelelő bizonyítékok, ha Gyárfás nem vallotta be a beszélgetések során, hogy ő rendelte a bérgyilkost. Azonban nem találtam olyan érvet, amit jogász is elfogad, mert erre az érvemre az ügyész csak annyit mond: De, mi bebizonyítottuk a felvételek alapján. Akármekkora hülyeség is ez az állítás, éppen értelmezhetetlensége folytán nemigen cáfolható.

Gyárfás Tamás sorsa valójában engem halálosan hidegen hagy, akárcsak Benéé, így nem sokat gondolkodtam a nézőpontomból lezárt ügyön. Most viszont elgondolkodtam, hogy milyen szép is volna, ha Magyar Péter hangfelvételein Rogán Antal végre lebukna. Tulajdonképpen lebukhat rajta, de Magyar rossz helyre viszi a felvételeket. Az igazságszolgáltatás ezeket a felvételeket aligha tudja Rogán ellen használni, legfeljebb, arra jók, hogy meggyőzzék az ügyészséget, hogy indokolt vizsgálatot indítani. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 166. szakasza szerint csak törvényesen

A bizonyítás törvényessége

166. § (1) A bizonyítási eszközök felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása során e törvény rendelkezései szerint kell eljárni.

(2) Jogszabály elrendelheti a bizonyítási cselekmények teljesítésének és lefolytatásának, a bizonyítási eszközök megvizsgálásának és rögzítésének meghatározott módját.

Továbbá a Be. 167. § (5) bekezdés értelmében:

(5) Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, illetve a (2) bekezdésben meghatározott hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők büntetőeljárási jogainak lényeges sérelmével szerzett meg.

Telefonbeszélgetés rögzítése, mint személyes adat kezelése tekintetében az  EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) 6. cikke az irányadó. Ennek (1) bekezdése azabályozza, hogy mikor van erre egyáltalán lehetőség.

 

 

Sajnálom a jogászokokat

Közérdekű bejelentés a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla elnökének

dr-ribai-csilla-es-dr-ujvari-akos-2019_06_03_-fovarosi-itelotabla.jpg

A vén hülye Mérő László Vera lánya és a vízilabdázó Gál András ügyvéd mindenkit félrevezetett a bicskei pedofil, a lúgos orvos és a darnózseli ügyben. Immár számolatlan közérdekű bejelentést intéztem a Kúria és a Fővárosi ítélőtábla elnökéhez a jogorvoslatot kutyakomédiává aljasító alaptörvény-ellenes eljárásjogot és a tisztessége bírósági eljáráshoz való jogot sértő, megalapozatlan jogerős ítéleteket eredményező visszás bírósági joggyakorlatot kritizálva. Ők azonban semmibe vették intelmeimet. Ribai Csilla maga hazudozik összevissza alkalmatlan bírái hibáit leplezve, felelősségét és hatáskörét tagadva. Varga Zs. András kollégáira bízza a válaszadást a személyes felelősségét firtató bejelentések esetében is. Azok persze nem merészelnek kivetnivalót találni elnökük eljárásában. A tévedhetetlen kontraszelekció eredményeképp a vezető pozíciókat szint kizárólag alkalmatlan jogászok foglalják el, úgyészek, és bírók közt egyaránt. Az ügyvédek sem állnak általában hivatásuk magaslatán, de ők valamivel lazábban szervezettek, s így a kontraszelekcióba is hiba csúszhat, akár sikeres is lehet, magas pozíciót is elérhet rátermett ügyvéd, de ez sem szükségszerű. A Fővárosi Ítélőtábla büntetőjogi kollégiumát vezető Ujvári Ákos teljesen alkalmatlan, szégyenteljes megalapozatlan ítéleteket hozott a lúgos orvos és a VV Fanni ügyben, de az Ítélőtábla elnöke bízik benne. Az ostoba Ujvári Ákos az egész Ítélőtábla munkáját teszi tönkre a büntetőkollégium vezetőjeként. Ezért sajnálom a jogászokat, és persze a Kúria elnöke miatt is.

Tisztelt Dr. Varga Zs. András és Dr. Ribai Csilla Elnök Asszony / Úr!

Közérdekű bejelentéssel fordulok Önhöz. Többször ismételt felszólításomra se tettek elegetet indokolt követelésemnek. A hülye Ujvári Ákos alkalmatlan bírónak. A lúgos orvos és a VV Fanni ügyben teljesen megalapozatlan ítéleteket hozott. A felülvizsgálat a lúgos orvos ügyben alkalmatlan volt hatékony jogorvoslat szolgáltatására, a felülvizsgálatot befejező végzésben az öt bíró iratellenesen állítja, hogy a tényállás megalapozottságának felülvizsgálatát a Kúria, mint harmadfokú bíróság elvégezte. Az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk ellen. Kérelmem függeléke részletesen foglalkozik a lúgos orvos üggyel is.

Sajnálom Önöket. Önök gyámoltalan ostobák. Ez mindent megmagyaráz. Csak azért ostoroztam Önöket durvábban, mert nem akartam elhinni. Már nem haragszom, sajnálom Önöket. De a végkövetkeztetés így is ugyanaz: Takarodjanak!

Tisztelettel:

Radnóti László

Hitvány gazemberek, takarodjanak!

Nyílt levél a legfőbb ügyésznek, büntetőjogi helyettesének, valamint a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla elnökének

beneszabad_ben.jpgDr. Polt Péter Legfőbb Ügyész, Dr. Ibolya Tibor, BLÜH, Dr. Varga Zs. András és Dr. Ribai Csilla Elnök Asszony / Úr!

Önök hitvány gazemberek. Takarodjanak! Polt Péternek mániája a váderedményesség. Az ésszerűtlenül magas váderedményesség eléréséhez nem elegendőek a törvényes eszközök.

ve_4.jpg

Az ügyészség koncepciós pereket folytat Ibolya Tibor blüh ötlete alapján, a bíróság együttműködésével. A Fővárosi Törvényszék és az Ítélőtábla sorozatosan megalapozatlan ítéleteket hoz, többek közt Gál András és Mérő Vera által médiabíráskodásban meghurcolt vádlottak ellen. Ha a Kúriára kerül az ügy, a Kúria elfogadva a másodfokú bíróság által megállapított tényállást kicsinosítja az ítéletet, és azt hazudják a Kúria bírái, hogy minden rendben. A Kúria ugyanis jogbíróság, bíráinak bizonyítékértékeléssel foglalkozni derogál, akárcsak az alkotmánybíróknak. Így a másodfokú bíróság által megállapított megalapozatlan tényállás ellen nincs jogorvoslat.

A lúgos orvos ügyben a Fővárosi Ítélőtábla tanácsát félrevezető dr. Csiha Gábor Sándor alezredes katonai ügyészt emailben tájékoztattam tévedéseiről, az érvénytelen bizonyítás visszavonását követeltem. Telefonon is felhívtam, hogy a válaszadást megsürgessem. Csiha Gábor rágalmai alapján, miszerint telefonbeszélgetésünk során életveszélyesen megfenyegettem jogerősen elítéltek. A hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítve az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam kérelmemmel. Kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk mélységesen jogellenes elfajulásai ellen.

A Fővárosi Ítélőtábla bírái sorozatosan hoznak megalapozatlan ítéleteket. Ribai Csilla elnök falaz nekik, elutasítva közérdekű bejelentéseimet, mert nyilván az ő intenciói szerint járnak el a törvénysértő bírák. A terhelt terhére hozott megalapozatlan ítélet ugyanis törvénysértő a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 7. § (4) bekezdésében megfogalmazott In dubio pro reo elv értelmében. Az ügyészek is mindent elkövetnek a bíróság törvénysértése eltussolása érdekében.

Varga Zs. András Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának előadó alkotmánybírójaként tisztában van vele, hogy az Alkotmánybíróság a hatékony jogorvoslatra alkalmatlan felülvizsgálatot rendelt el a lúgos orvos ügyben, mivel a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható a Be. 650. § (2) bekezdés értelmében. A Kúria elnöke arról is tud, hogy, a Kúria öttagú tanácsának a felülvizsgálati eljárás eredményét összegző végzése iratellenesen állítja, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság teljes körben vizsgálta a tényállás megalapozottságát, magyarán az 5 bíró hazudott. A Kúria elnöke pedig lapít.

Haladéktalan lemondásukat követelem.

Radnóti László

Matematikus, statisztikus

A nemi eltévejedések pszichés jellege

Az individuális magatartás háromféle megítélése: elfogadás - tűrés - tiltás

Elméletem a józan észen, és a valóság jobbára közvetett ismeretén alapul, mert ismeretségi körömben tudomásom szerint marginális jelenség a nemi eltévelyedés, vagy legalábbis megfelelően kezelt magánügy, amint minden szexuális kapcsolat magánügy. Pontosan ez elméletem alapja: Aki nem tudja, nem kívánja megőrizni a szexualitását magánügyének, az eleve nem teljesen normális. A házasság és az élettársi kapcsolat intézménye félrevezető lehet. Azonban ezeknek sem a felek közti szexuális kapcsolat meghirdetése a céljuk, hanem egymás iránt gyengéd érzelmeket tápláló férfi és nő kapcsolatának rendezését szolgálja (potenciális) utódaik érdekében és közös érdekükben. Az, hogy e kapcsolat keretében mit tesznek a potenciális utódok létrehozása érdekében, örökbe fogadnak, lombikbébi programban vesznek részt, tradicionális módszerekkel próbálkoznak, vagy egyáltalán nem vágynak gyermekre, az a legbelsőbb magánügyük. Ugyanez igaz felnőtt emberek bármiféle kölcsönös megegyezésen alapuló szexuális tevékenységére, kivéve, ha a büntető törvénykönyv szerinti bűncselekményt valósít meg. Példának okáért a kannibalizmus közös megegyezéses szexuális aktusként sem legalizálható.

Az aki nem képes magánügyeként kezelni a szexualitását eleve nem teljesen normális. Önmagában ennek társadalmi veszélyessége nincsen, csupán nem kívánatos, mémileg aggasztó jelenség. Az olyanoknak, akiknek problémát okoz a szexualitásuk, inkább a legnagyobb jóindulattal azt ajánlanám, hogy forduljon pszichológushoz, aki segíthet, a szexualitás, amíg törvényes kereteken belül marad nem tartozik a nyilvánosságra. Ez a nyilvánossággal szemben is elvárás.

Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a nemi eltévelyedések és a pszichés problémák kapcsolata két irányú. A nemi eltévelyedés hátterében pszichés problémák állhatnak. Ehhez a pszichés problémához gyakorta molesztáló fajtalan szexuális kapcsolat vezethet, s az áldozat esetleg nincs is tudatában a kapcsolat molesztáló jellegének, például kiskorú áldozat szexuális éretlensége folytán. De másként is kialakulhat az eltévelyedéshez vezető pszichés probléma. Filmélményeim alapján egy bántalmazó kapcsolatban szenvedő, vagy abból menekülő nő fogékonnyá válhat a leszbikus közeledésre. S viszont, a perverz kapcsolatok rendezetlensége hozzájárulhat elmebetegség kialakulásához. Daróczi Dávid, egykori kormányszóvivőről ugyan nem tudom, hogy volt-e bármiféle mentális problémája, de öngyilkossága, mindenesetre felvetette ennek gyanúját.

Miért is lényeges ez? Azért, mert az igazság mindig fontos. Azt is látjuk, hogy a nemi eltévelyedések kockázatokat hordoznak magukban. Nem utolsó sorban éppen magukra, a tévelygőkre nézve.

A törvényes keretek közt megmaradó devianciával szemben toleranciát kell tanúsítani. Amikor toleranciát említek, azt, mint tűrést élesen megkülönböztetem a fenntartás nélkül elfogadható másságok elfogadásától. A beteg sérült embereket el kell fogadni a problémáikkal együtt. A más világnézetű ember másságát is általában elfogadhatjuk, amennyiben világnézete teljes mértékben összebékíthető a mienkkel. Vannak azonban például olyan vallások, amelyek nem békíthetőek össze felvilágosult világnézetünkkel. Ezek bizonyos pontig tolerálhatóak. Muzulmánok is képesek beilleszkedni nyugati társadalmakba. De például a nők genitális megcsonkítása, vagy a csadorviselet már nem tolerálható. A vallás tekintetében is háromféle lényegesen különböző viszonyulás lehetséges tehát: az elfogadás, a tűrés, és az elutasítás. Ugyanígy a szexuális magatartás eltérése is lehet elfogadható, tűrhető, vagy tiltott. A mértékletes promiszkuitás például jobbára elfogadjuk. A törvénytisztelő homoszexualitást megtűrjük, a nemi erőszakot és a pedofíliát pedig tiltjuk.

Az Egy zuhanás anatómiájának értelmezése

Vigyázat, spoiler!

d10fb296-94fa-423c-a26d-853eb681bdaa_1000x500.jpgÍrásom abszolút spoiler, kizárólag azoknak szól, akik látták a filmet, és akit érdekel az értelmezésem, nem azoknak, akik még csak most szeretnék megnézni. Nem vagyok filmesztéta. A film jó, az esztéták majd kielemzik. A történet különösen jó, de büntetőjogi szempontból megér egy misét, miről szól. Egy  kérdéssel foglalkozom itt csupán. Ez is lett volna írásom címe, de nem akartam a címben spoilerezni. Miért mentették fel Sandra Voytert? - Ez itt a kérdés.

Daniel ügyesen ellenőrizte édesapja öngyilkossági kísérletére vonatkozó hipotézisét, és helyesen következtetett arra, hogy amikor az autóban Snoop várható kimúlásáról beszélve, valójában saját tervezett öngyilkosságára akarta felkészíteni fiát. Az különös, hogy erre is gondolt, csak arra nem gondolt, hogy búcsúlevelet hagyjon. Számíthatott volna rá, hogy az agresszióba torkolló veszekedésről hátrahagyott felvétel gyanúba keveri feleségét. Lehet, hogy nem állt messze tőle a szándék, hogy kitoljon vele. Bár Danielnek se lett volna jó, ha elítélik az édesanyját, a gyerekre pedig tekintettel volt. Talán mégse kockáztatta volna, hogy miatta tévesen elítéljék gyermeke édesanyját.

Tehát Daniel helyesen következtetett. Akkor tehát ezért mentették fel édesanyját? Lehet, mert ez hatással lehetett a bírónőre és az esküdtekre. Azonban kriminalisztikai szempontból indokolatlan lett volna pusztán emiatt felmenteni a vádlottat. Az ügyésznek kivételesen igaza volt abban, hogy a fiú észrevételei szubjektívek voltak. Pontosítani kell ezt. Daniel a közvetlenség révén objektív módon győződött meg apukája aszpirines öngyilkossági kísérletéről, azonban kívülállóban felmerül a gondolat, hogy esetleg ártatlannak tartva édesanyját, kitalált egy bonyolult történetet, ami megerősíti édesanyja a férje öngyilkossági kísérletére hivatkozó védekezését. Az ügyésznek tehát valóban igaza van. Daniel érvelése nem alkalmas a vádlott bűnössége meggyőző kétséget kizáró cáfolatára. Persze nem is feladata a vádlottnak ártatlanságát bizonyítani. De, ha bizonyított volna Sandra bűnössége, akkor Daniel érvelése semmit sem érne. Mi persze az öngyilkosság kivételével mindent láttunk, hallottunk, mi nézők meg vagyunk győzve Daniel következtetésének helyességéről, Sandra ártatlanságáról.

Vizsgáljuk meg, hogyan kívánta az ügyész bizonyítani a vádlott bűnösségét. A vérnyomra vonatkozó egyik teória se zárható ki, éppen ezért mindkét szakértő elméletével kapcsolatban kétség merül fel. Lehet, hogy az erkélyről spriccelt a vér, de lehet hogy csak a sufni tetejéről. Éppen ezért az ügyész veszekedésről, pofozkodásról készült felvételre hivatkozott, s arra következtetett, hogy biztos megint összevesztek, de ezúttal Sandra egy ismeretlen eszközzel fejbe vágta férjét. Az ilyen érvelést karakterbizonyításnak nevezik a jogászok. Ez érvénytelen bizonyítás. Mert attól, hogy egyszer, kétszer, négyszer, hétszer valamit helytelenül, esetleg bűnösen elkövetett a vádlott, a konkrét alkalommal dönthetett másként szabad akarata birtokában. Sandrának pláne nem kellett agyoncsapnia férjét, mikor azt korábban, sosem tette. Igaz, hogy Samuel koponyáját végzetes trauma érte, de az a sufni tetején is elszenvedhette, amiről mi meg is vagyunk győzve. Ezért az ügyész érvelése nem bizonyítja a vádlott bűnösségét, tehát a vádlottat fel kellett menteni. Ha elítélték volna, az megalapozatlan ítélet lett volna Daniel vallomásától függetlenül. Az Egyesült Államokban mellesleg a Federal Rules of Evidence (FRE) 404. szabálya tiltja karakterbizonyítás alkalmazását. Ez Franciaországban persze irreleváns, de a franciáknak is van jog-rendszerük.

Nekünk, magyaroknak is van, de azzal nem dicsekednék. Mindenféle érvénytelen bizonyítást elfogadnak a bírók, karakterbizonyítást is, s a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény ezerféleképpen hiúsítja meg a hatékony jogorvoslat lehetőségét. Engem is karakterbizonyítás alapján ítélt el a Fővárosi Ítélőtábla. Az Alkotmánybíróság érdemi indokolás nélkül visszautasította megalapozott alkotmányjogi panaszomat. Az Emberi Jogok Európai bíróságához intézett kérelmem vádirat igazságszolgáltatásunk ellen.

A forgatókönyv szerzői egyáltalán nem biztos, hogy világosan látták az itt tárgyalt kriminalisztikai kérdéseket, de ez semmit sem von le a történet érdekességéből.

Orbán Viktor tévedése

Mindenki börtönben, akinek ott a helye - De milyen áron? - Oszd meg te is!

orban-novak-varga-720x415.jpg

Az RTL március 10-én sugározta az Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatása alkalmából miniszterelnökkel készült délről maradt exkluzív interjút. Sulyok Tamás elnöksége alatt az Alkotmánybíróság inkompetens döntések sorát hozta. Novák Katalin kegyelmi döntése helyes volt, nem tudom, miért nem tudta indokolni. Talán nem merte. Kónya Endre ügyében nem volt kényszerítés, a kiskorú maga kívánt visszatérni az intézményben, a gyermekvédelmi gyám kötelessége lett volna ezt megakadályozni, ha a kiskorú nem vonja vissza vádjait. Abból ítélve, hogy ilyen sürgős volt a visszatérése, felvetődik a gondolat, hogy vádja hamis lehetett. De Orbán Viktor, hiába végzett jogot, úgy véli, hogy a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot üdvös  lábbal tiporni a közbiztonság és a gyermekvédelem érdekében.

Az interjúban így dicsekedett: "Tehát nekünk ma azért van nagy tekintélyünk Amerikában, mert mi megcsináltunk olyan dolgokat, amit ők is szeretnének, csak nem megy." - Trumpot se sikerült elítéltetni. - "Ez nekünk furcsán hangzik, mert ezek a dolgok nekünk természetesek, olyan, mint a levegővétel, de ott, ahol ezek a dolgok hiányoznak, ezeknek a dolgoknak az értéke hatalmas. Ilyen például a közbiztonság. Tehát Magyarországot azért tisztelik ma az Egyesült Államokban, mert ez Európa legbiztonságosabb országa. Mert itt nem a rendőrök ellen beszélnek, mint Amerikában, nem a bűnözőknek a jogairól beszélnek, hanem az áldozat jogáról meg a rendőrökről."

Eljött az ideje, hogy beszéljünk - nem is annyira a bűnözők jogairól, mint inkább a büntetőeljárás terheltjének jogairól, aki nem feltétlen bűnöző,  bár a bűnözők jogait is védeni kell. A bűnözők joga azonban megítélésem szerint egyelőre kielégítő törvényes védelmet élvez Magyarországon, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának e téren példás működésének is köszönhetően. Most már a bűnözők joga is veszélyben van. Bár nem ez a szívügyem, de rájuk is vonatkozik a törvény előtti egyenlőség. Ráadásul a bűnösnek minősített elítéltek, nem is kivétel nélkül bűnözők. Az inkompetens Tuzson Bence igazságügy-miniszter Mérő Vera és Gál András ügyvéd által felkarolt, a média által ajnározott gépírónővel, Renner Erikával látta jónak konzultálni az áldozatvédelem reformjáról. És mi Renner Erika szerény óhaja? Azt kívánja, hogy az áldozatnak beleszólása legyen az elítélt szabadlábra helyezésébe. Ez az ötlet elsőként nem Renner Erika fékezhetetlen agyvelejéből pattant ki, Dél-Afrikában már működik ilyen rendszer.

A dél-afrikai tapasztalatok azonban éppenséggel nem nevezhetőek jó gyakorlatnak. Pistorius kétséget kizáróan megölte barátnőjét. Ezt nem is tagadhatta. Nyilván nem is jogos Önvédelem, a csukott ajtón keresztül az illemhelyen vélelmezett betolakodóra lövöldözni. Ez hamleti hebehurgyaság. Hamletről elsőként a tépelődő tétova, tehetetlen okoskodás jut eszünkbe, de amikor aztán mégis cselekszik, akkor spontán, megfontolatlanul. Ez dramaturgiailag jó is, és valóságízű, hiszen megmondta, hogy a tett halála az okoskodás. Pistorius esetében kicsit indokolatlanabb volt a lövöldözés. A kárpit megett rejtőzködő alak némileg gyanúsabb, mint a WC-ből hallott nesz, különösen, ha fontolóra vette volna a lehetőséget, hogy barátnője használhatja a helységet. Azonban tettének szándékosságát valójában nem sikerült Pistoriusra bizonyítani, mert nem zárható ki, hogy valóban betolakodótól tartott, s félelmében tüzelt. Pistorius így sokkal szigorúbb büntetést kapott az indokoltnál. Törvényes büntetését rég letöltötte, mire feltételes szabadlábra helyezése esedékessé vált 2022. januárjára, azonban az áldozat szüleinek nyomására további két évet kellett indokolatlanul letöltenie, míg végre 2024. január 5-én szabadlábra helyezték.

Renner Erikát is a bosszú hajtja. Érthető is, hiszen meg van győződve róla, hogy Bene Krisztián nyomorította meg. Hiszen "tízszer elítélték" - Vagy mégsem? De nem az a probléma, hogy Bene Krisztiánt csak négyszer ítélték el, de egy ítéletet hatályon kívül helyeztek - három is elég lenne -, azonban az ügydöntő ítélet nem bizonyítja Bene Krisztián bűnösségét, mivel a Kúria nem bíbelődött bizonyítékértékeléssel, de még két ítélet is untig elég lenne, de az a két ítélet sajnos - bármily gyanús is volt a vádlott - teljesen megalapozatlan. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletének indokolásában Renner Erika együgyű meséje olvasható arról, hogy csak hárman ismerik úgy, mint támadója, s közülük színe, szaga alapján csak Bene követhette el, mivel csak ő szagtalan, a másik kettő bagószagú és sötét szeműek. Ujvári Ákos kollégiumvezetőnek a megdőlt alibi, a többszörösen manipulált felismerésre bemutatás eredménye és ez az ostoba érvelés elegendő volt a vádlott elítéléséhez. Ne csodálkozzunk! Ujvári a holttest maradványai hiányában is bizonyítottnak találta a VV Fanni ügyben, hogy a vádlott megölte Novozánszki Fannit.

Csiha Gábor Sándor alezredes katonai ügyész rágalmai alapján engem is megalapozatlanul Ítélt el a Fővárosi Ítélőtábla Magócsi István elnökletével ítélkező tanácsa. Az ügyész ugyanis durván sértegettem, mert nem akarta beismerni a lúgos orvos ügyben elkövetett hibáját. Azzal noszogattam levelemben, hogy fenéken billentem - kissé durvábban fogalmaztam -, ha nem válaszol. Erre megaprehendált, s megvádolt, miszerint telefonbeszélgetésünkben életveszélyesen megfenyegettem. Ha rögzítették volna beszélgetésünket, bizonyítani is tudnám ártatlanságomat, de sajnos nem rögzítették. Persze a vádnak sincs igazi bizonyítéka. Mégis elítéltek, mivel a fenéken billentéssel való teljesen komolytalan fenyegetésre tekintettel megállapítva, hogy én olyan vagyok, aki hajlamos erőszakos cselekménnyel fenyegetni hivatalos személyt. Bűnösségem erre alapozott bizonyítása érvénytelen karakterbizonyítás. A Főváros Ítélőtábla döntése ellen mégsem volt fellebbezésre lehetőség, mivel nem volt ellentétes döntés. Az ítélet ellen benyújtott megalapozott alkotmányjogi panaszomat az Alkotmánybíróság gyakorlatilag indokolás nélkül visszautasította, mivel az alkotmánybíróknak derogál bizonyítékértékeléssel foglalkozni. Ehhez általában joguk van, de a büntetőügyekben az ártatlanság vélelme megkívánja, hogy a vádlottat csak törvényesen lehet elítélni. Így az ártatlanság vélelme elvének a megalapozatlan elmarasztaló ítéletekkel szembeni - amelyek az In dubio pro reo elv (Be. 7. § (4) bekezdés) értelmében törvénysértőek -  védelme érdekében az Alkotmánybíróságnak bizonyítékértékeléssel is foglalkoznia kell. Az Alkotmánybíróság érvelése, miszerint a bizonyítékértékelés a rendes bíróságok kizárólagos jogköre nem üres badarság. Alkotó módon - ahogy azt rendes bíróság határozata meghozatalakor teszi - az Alkotmánybíróság nem foglalkozhat bizonyítékértékeléssel, kizárólag kasszációs jogkörével összefüggésben, tehát a határozat kifogásolt döntései megsemmisítése tekintetében lehet következménye az Alkotmánybíróság bizonyítékértékelésének.

Mivel az Alkotmánybíróság sem orvosolta sérelmemet, a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítve, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam kérelemmel. Kérelmem vádirat elfajult igazságszolgáltatásunk ellen. Függeléke az ügyészség által Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes ötlete alapján folytatott koncepciós pereket leplez le. Ibolya Tibor még fővárosi főügyészként a Biszku ügyben hozott hatályon kívül helyező végzésre reflektáló írásában vetette fel a gondolatot, hogy a vádlott bűnösségét mégsem szükséges zárt logikai láncot alkotó érveléssel bizonyítani. Polt Péter és Ibolya Tibor működése varázslatos hatással volt az addig is meglehetős magas váderedményességre.

ve_1.jpg

Szegény miniszterelnök azt hiszi, hogy az igazságszolgáltatásunk kiválóan muzsikál,pedig dehogy. Orbán Viktor valahogy úgy van megáldva-megverve, mint Midász király, csak éppen, amihez hozzáér, amihez bebetonozott emberei  hozzáérnek, az nem arany lesz, hanem valami más.

Nyomorult féreg, vallja be vétkét!

Nyílt levél a Kúria elnökének

varga-zs-andras.jpgDr. Varga Zs. András Elnök Úr!

Közérdekű bejelentéssel fordulok Önhöz. A durvaságot az teszi szükségessé, hogy Ön nem hajlandó bevallani vétkét ismételt felszólításra sem. Ismerje be, hogy a lúgos orvos ügyben az Alkotmánybíróság hatékony jogorvoslatra alkalmatlan felülvizsgálatot rendelt el, és a Kúria öttagú tanácsa hazudott, amikor azt állította, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság teljes körben vizsgálta a tényállás megalapozottságát! Ha valami nem lenne világos, az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett kérelmem függelékéből mindent megérthet.

Haladéktalanul nyilatkozzon!

Radnóti László

Bene Krisztiánt tízszer ítélték el - Vagy mégse?

Bene Krisztián bűnösségét két megalapozatlan ítélet bizonyítja

beneszabad_ben.jpgEgy ügyben három szintű bírósági rendszerben 3 ítélet születhet. Bene Krisztián büntetőügyében 4 ítéletet hoztak, abból egyet hatályon kívül helyeztek. Volt tehát még a Kúriának egy hatályon kívül helyező végzése, ami nem ítélet, csak ötleteket, adott a megismételt másodfoknak, hogyan kellene elítélni Bene Krisztiánt. Az alkotmánybíróság sosem ítélkezik, Bene Krisztián első alkotmányjogi panaszára hatékony jogorvoslatra alkalmatlan felülvizsgálatot rendelt el. A Kúria 5 tagú tanácsa nem végzett semmit, csak végzést hozott, melyben iratellenesen állították, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság korábban már teljes körben felülvizsgálta a másodfokú határozat által megállapított tényállás megalapozottságát, a harmadfokú ítélet indokolása azonban ezt tagadja, mivel a szóban forgó tényállás már akkor is támadhatatlannak minősült eljárásjogi szempontból, ami annyit tesz, hogy a Kúria bíráinak vizsgálat nélkül kellett megalapozottnak elfogadniuk a tényállást. Bene Krisztián második alkotmányjogi panaszát visszautasította az alkotmánybíróság, de ez sem volt ítélet, és nem is állapította meg Bene Krisztián bűnösségét. Volt még egy első és egy másodfokú polgári peres eljárás, melyben Renner Erika végül 25 millió kártérítéshez jutott, ezek az eljárások azonban res judicataként (ítélt dolog) Bene Krisztián bűnösségének tényéből indultak ki.

Összegezve: 3 ítélet + 1 hatályon kívül helyezett ítélet + 1 hatályon kívül helyező végzés + 1 AB határozat + 1 felülvizsgálati végzés + 1 AB végzés + 2 polgári peres eljárásban hozott ítélet: Bene Krisztián büntetőügyében összesen 8 határozatot hoztak. Az üggyel összefüggésben további két ítéletet hoztak polgári peres eljárásban. Bene Krisztián bűnösségét tulajdonképpen négyszer mondta ki bíróság, de ebből kétszer - a Kúria harmadfokú ítéletében és a felülvizsgálati végzésben - eleve abból a tényállásból kiindulva, miszerint Bene Krisztián lúggal leöntve a sértett nemi szervét, súlyos sérüléseket okozott neki. Tehát valójában háromszor állapította meg bíróság Bene Krisztián bűnösségét, de ebből egy esetben az ítéletet hatályon kívül helyezték. Így két hatályos ítélet bizonyítja Bene Krisztián bűnösségét. Általában ennyi untig elég lenne, de sajna ezek az ítéletek is megalapozatlanok. A magyar bíróságok működése egészen sajátságos.

Ostoba takonypóc, takarodj!

Nyílt levél a Kúria elnökének

varga.jpgTisztelt Dr. Varga Zs. András Elnök Úr!

Amikor azt mondom Önnek, hogy "Ostoba takonypóc, takarodjon!", nem durvaságnak szánom, csk Önről alkotott véleményem fejeződik ki benee, miszerint Ön éretlen személyiség, aki csak addig vállal felelősséget, amíg nincs baj. Amíg nincs baj, addig Ön vállalja a felelősséget a magyar igazságszolgáltatás csúcsintézményének, a Kúriának az egész működéséért. Amikor szembesíteném vele, hogy egy kicsi, de nagyon gáz hibát követett el, akkor megpróbál kibújni a válasz alól. Hát baj van, és ha tetszik, ha nem vállalnia kell a felelősséget. Itt nem is az Ön kis hibája a probléma, hanem a büntetőeljárásról szóló 2017. évi

Dr. András Zs. Varga, come out!

Nyílt levél a Kúria elnökének

varga.jpgTisztelt Dr. Varga Zs. András Elnök Úr!

Ha nem egészen hitvány gazember, ha maradt még Önben szemernyi lelkiismeret, akkor azonnal beismeri vétkét. Ön Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának előadó alkotmánybírójaként tisztában volt vele, hogy az indítvány a megismételt másodfokú eljárásban hozott ítélet teljes megalapozatlanságát állítja és ezért kéri megsemmisítését, hogy Bene Krisztián ártatlanságát hirdetve mindig következetesen felmentésért fellebbezett, mégis hagyta, hogy az Alkotmánybíróság az ennek megfelelő hatékony jogorvoslatra teljesen alkalmatlan felülvizsgálatot rendeljen el, pedig tudnia kellett, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC törvény (Be.) 650. § (2) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható, s így a felülvizsgálat kizárólag Bene Krisztián bűnösségének ismételt megállapítására vezethet, hiszen a szóban forgó tényállás szerint Bene Krisztián Renner Erika nemi szervét lúggal leöntve súlyos sérüléseket okozott áldozatának. Pedig ez a tényállás valóban teljességgel megalapozatlan. Bene Krisztián szerencsétlen jogi képviselője, Kadlót Erzsébet hiába támadta a "támadhatatlan" tényállást, a Kúria öttagú tanácsa leütötte a magas labdát.

Kutyakomédia volt a felülvizsgálat. Az öttagú tanács ráadásul nem elégedett meg Renner Erika "igazságának" - jobban mondva, hazugságának - szimpla győzelmével, hanem ők is megtoldották a hazugságok sorát, hogy végképp meggyőző legyen az eredmény, iratellenesen azt állították, hogy a Kúria, mint harmadfokú bíróság teljes körben vizsgálta a tényállás megalapozottságát. A harmadfokú eljárásban azonban feketén-fehéren le van írva, hogy a Kúria nem vizsgálhatta a tényállás megalapozottságát a lényegi kérdésben, mivel a tényállás már akkor is eljárásjogi okból "támadhatatlanak" minősült, történetesen a Be. 619. § (1) bekezdése értelmében csak az ellentétes döntések erejéig - azaz a magánlaksértés és a személyi szabadság korlátozása tekintetében - vizsgálhatta a Kúria a tényéállás megalapozottságát, az pedig az elfogadott tényállás alapján akként volt megállapítható, hogy ha a vádlott a sértett torkát szorongatva lépett a lakásba, akkor ezzel magánlaksértést követett el, távozóban a kulcsokat magához véve és a sértettre zárva a bejárati ajtót, pedig a személyi szabadság korlátozásának tényállását is kimerítette. Látható, hogy a Kúria harmadfokú eljárásában sem kellet a hatékony jogorvoslat kockázatával számolni.

Az új Be. alaptörvény-ellenesen korlátozza a hatékony jogorvoslathoz való jogot. Ennek az új Be. szövegén végigvonuló alaptörvénysértésnek egy elemét Bene Krisztián alkotmányjogi panasza is kifogásolta, de az alkotmánybírók nem voltak hajlandóak elismerni, hogy a másodfellebbezéshez való jog súlyos korlátozása sérti a hatékony jogorvoslathoz való jogot. Ők azt hajtogatják, hogy a harmadfokú jogorvoslathoz való jogot nem deklarálja az alaptörvény. Ez igaz. Azonban a jogorvoslathoz való jogot korlátozás nélkül fogalmazza meg. Ha tehát van harmadfokú jogorvoslat, akkor az ahhoz való jogot garantálná, ha ezt az új Be. 615. szakasza alaptörvény-ellenesen meg nem hiúítaná.

Ha van Önben szemernyi tisztesség, beismeri hibáját.

Tisztelettel:

Radnóti László

süti beállítások módosítása